Názáreti Jézus Krisztus szavai a tanítványok számára megvalósultak, mely szerint menjenek el és tegyenek tanítványokká minden népet a Föld végső határáig. A Távol-Kelet, India területei mellett az afrikai világ evangelizálása hatalmas feladat az elmúlt kétezer évben, mely adatott az egyház számára. Mindig voltak embereke, akiket a Szent Szellem felindított, hogy a civilizációtól távol élők is hallják az örömhírt.
Ilyen személy volt Mary Slessor, aki Skóciában nevelkedett, egyedülálló nőként hatalmas mértékű szolgálatot folytatott a fekete kontinensen. Mary személyéhez Nigéria és azon belül Calabar és Okoyong városa köthető első sorban. Ő már egy működő szolgálatba csöppent be.
A skót hölgy 1848-ban született, a calabari misszió két évvel ezelőtt, 1846-ban elkezdődött, de már 1840-ben Dél-Afrikában David Livingstone missziós tevékenységet folytatott. Mary Slessor szegény családban nőtt fel, apja alkoholista volt. Szüleinek, Robert és Mary Slessornak összesen hét gyermekük volt, Mary a második volt. Nagyon korán, már tizenegy éves korában dolgozni kezdett, tizenhárom évesen pedig szinte családfenntartó szerepbe került. Ekkor reggel hattól este hatig dolgozott egy malomban. Édesanyja presbiteriánus volt és abban az időben volt egy újság, melynek címe Missionary Record, ahol az akkori missziós utakról volt beszámoló. Slasser mama olvasta ezt a gyermekeknek, akiket magával ragadtak a történetek. Maryben ekkor fogalmazódott meg, hogy szeretne misszionárius lenni, különösen Nigériában, Calabarban.
Mary már húszas évei elején elkezdte a szolgálatát. Először Dundee-ban, mely egy skót város, ahol több atrocitás is érte. Nőként különösen nehéz volt ebben az időben érvényesülni. Első körben testvére, Robert hívta fel a figyelmét, hogy lányok nem lehetnek misszionáriusok. Ez nem tántorította el Maryt. Egyszer látomása volt Afrikáról, ahol nagyon konkrét dolgok voltak előtte feltárva arról, hogy milyen élet is zajlik ott. Ez nem megrémítette a skót hölgyet, hanem sokkal inkább bátorítóan hatott a számára. David Livingstone -nagy nevű misszionárius- halálakor döntött véglegesen úgy Slessor, hogy a skót missziós testületnél jelentkezzen. 1876 nyarán, mindössze huszonhét esztendősen hajózott az Etiophia nevű hajóval Calabarba.
Mary a látomásában már kapott egy ízelítőt a afrikai körülményekről, melyek melyek jellemzően elfogott néger rabszolgák, aligátorok. Éhes krokodilok, akik készek voltak éhségük csillapítására megenni a gyermekeket. Több helyen éltek kannibálok, akik vezetőit lakomákon és csatákon látott. Sok falu, tele félelemtől remegő emberekkel, akik a kezüket forró olajba mártották, hogy ezzel teszteljék, hogy bűnösek-e vagy sem. Ez úgy történt, hogy a forró folyadékot ráöntötték a vádlott kezére és megnézték, hogy felhólyagosodik-e a bőre. Amennyiben igen, akkor bűnös volt. Ha nem, akkor sem volt vége a tesztnek, mert ilyenkor eséré babot morzsoltak, melyet vízbe kevertek. Ez egy méreg ital volt. Ha az ember este „kidobta” a mérget, akkor ártatlan volt. Azért szerették ezt a módszert, mert így a nyomozás és az igazságszolgáltatás egyszerre megvalósult. Néha boszorkányok okkult praktikákkal próbálták befolyásolni a teszt eredményét. Úgy vélték, hogy vadállatokban is, például egy leopárdban emberek szelleme lakozhat, amely megölt egy haszonállatot, mondjuk egy kecskét. Emberi koponyákat trófeaként őriztek a családban. Amennyiben egy szabad ember beteg lett vagy meghalt, akkor varászlást feltételeztek. Nem hittek a betegségben és a halálban sem, az utóbbiban csak nagyon idős korban tudták elfogadni. Ezért ilyen esetek bekövetkeztekor boszorkányokat, avagy boszorkánydoktorokat hívtak, hogy nevezzék meg azt, aki varázsolt. A megnevezett személyeket bíróság elé állították – akár szabad, akár rabszolga volt – kínozták őket, végül levágták a fejüket. Volt, hogy feleségeket öltek meg, hogy urukkal a szellemvilágba költözzenek, miután azok meghaltak. Ahhoz, hogy a garnélák istenét kielégítsék, férfiakat és nőket kötöztek meg és hagyták megfulladni őket a vízben. Ez vallási cselekedetnek számított. A fiatal skót lányt ez nem megijesztette, hanem egy vágyat hozott létre benne a szolgálatra, nem valami szadista indíttatásból, hanem az Úr vezetéséből. Mindez annak ellenére jött létre benne, hogy állítólag egy szántóföldön nem mert átsétálni, ha tehén volt rajta.
Nem volt könnyű dolga ebben a térségben a fehér embereknek. Annak ellenére, hogy bizonyos nemzetek, mint a portugálok, spanyolok már több száz éve folytattak kereskedelmi tevékenységet itt, nem tudtak megbarátkozni a bennszülöttekkel. A missziós munka Mary érkezésére már közel három évtizede zajlott, de 35 mérföldnél beljebb nem jutottak Közép- Afrikában a szolgálók. A különböző babonásgok, hiedelmek és idegen istenek imádása volt jellemző erre a térségre. Az okkultizmus, varázslás és boszorkányság több formája fellelhető volt. Az Efik nép élt ebben a térségben, akik saját nyelvüket beszélték, az efiket. A spiritizmus nagyon erős volt. Voltak épületek, melyek halott emberek szellemének voltak építve. Egyes helyeken ördögháznak nevezik ezeket. Ezeknek a bennszülötteknek az életét nem szabályozták törvények. Saját „teológiájuk” szinte megérthetetlen volt az európai emberek számára. Némelyek könyörtelenek voltak, a társadalmuk élén Mesterek és Főnökök álltak, akik hatalma autokratikus volt. Ezeknek a főnököknek több feleségük és rabszolgájuk volt. Utóbbiak teljesen a gazdájuktól függtek, akik eladhatták, megölhették őket. A néphit szerint az ikerszülés átok, mert az egyik gyermek az ördögtől származik, ezért volt, amikor a babákat kitették az erdőben, az anyjukat elűzték.
Hivatalosan harminc év után 174 volt a gyülekezet összes létszáma, bár voltak vasárnapi Istentiszteletek, ahol ezer fő is megjelent. A missziós központhoz tartozók száma sem volt nagy. Mindössze négy felszentelt misszionárius volt, mellettük férfi és női tanítóból szintén négy-négy. A bennszülöttek között összesen egy felszentelt misszionárius volt és tizennyolc segítő. Folyók és patakok partján fekvő településeken zajlott első sorban a szolgálat. Működött egy titkos társaság a térségben, az Egbo. Tagjainak beavatási szertartáson kellett átesni. Természetfeletti lényt képviseltek, akik rejtekhelyekről törtek elő maszkokban, furcsa ruházatban, ostorral a kezükben erőszakoskodtak. Különösen veszélyesek voltak a nőkre nézve, akiket, ha megtaláltak megkorbácsolták és megfosztották a ruhájuktól. Ezért sok nő
bujkált.
Mary Slessor kiszemelt területe Okoyong és annak térsége volt. Egyszer azt mondta, hogy oda akar menni, ahol még nem jártak misszionáriusok és nem fél mert hiszi, hogy Isten vele van. Korábban voltak kísérletek a térítésre, de Okoyong őslakosai senkiben se bíztak, így sokszor a hittérítőknek futniuk kellett, ha kedves volt az életük. Vad vidék volt. A missziós testület nem tartotta jó ötletnek, ezért akadályokba ütközött. VII. Eyo király (szintén aggodalmát fejezte ki az úttal kapcsolatban) segítségével eljutott a Cross folyó felső részéhez, onnan egyedül ment az dzsungelba. Nem félt. Zsoltárokat olvasott és bennszülött törzseknél terjedt a híre, hogy van ez fehér ember, akinek a „haja tűzben ég”, de nem ártalmas, mert nő. Ekengében lett otthona végül és sokat szolgált itt. Mary Slessert a társadalmi különbségek és a szolgálat
sikeresebb működése arra késztették, hogy elsajátítsa az efik nyelvét, A térségben való szolgálat másik nagy kihívása a különböző betegségek voltak. Maryt is döntötte le a lábáról malária, láz (tengeri láz, dzsunegelláz), ifluenzta, hörghurut és más betegségek. Az egész szolgálatát követték különféle egészségügyi problémák. Annak ellenére, hogy a misszionárius hölgy is rengetegszer küzdött betegségekkel, több beszámoló olvasható arról, hogy betegek gyógyultak meg szolgálata alatt. Ilyen volt például az Ekengében élő főnök, akinek a neve Edem volt. Egyszer ő is beteg volt és Mary imádkozott érte, majd meggyógyult. Okoyong és térsége összességében pozitívan válaszolt az evangélium üzenetére, de ez az elején nem volt így. Sokan kijöttek a pogány kultuszokból és idegen istenek imádásából, de nem mindenki. Voltak olyan keresztények is, akik visszacsúsztak a korábbi állapotukba és ismét a pogány rítusok felé mozdultak. Az ott élő emberekre jellemző volt, hogy a hétköznapi életben ingatagok voltak. Hirtelen lobbantak haragra, de ugyanilyen gyorsan képesek voltak meg is bocsátani. Az evangéliummal kapcsolatban is ez a mentalitás volt rájuk jellemző. Nagyon megérintette őket az Ige, imádkoztak, könnyekkel küzdöttek, majd rögtön visszatértek az iváshoz, a veszekedéshez vagy akár a pogány áldozatok bemutatásához is. Egy darabig nem sok előre lépésről tudott beszámolni, de egy idő után jött az áttörés.
Mary személyes beszámolója szerint az emberek elkezdtek megváltozni. A rablások, fosztogatások megszűntek. Személyi és vagyoni biztonság kezdett megjelenni a területen, hasonlóan, mint Calabarban. Egy évig nem volt híre erőszakos cselekedeteknek, ami egy civilizált társadalomban is szinte páratlan példa. Néha szinte csodának tűnt, hogy felfegyverzett, részeges, szenvedélyektől telt férfiak csoportjai megszívlelték, elfogadták és szinte lovagiasan hódoltak egy nőnek, aki sem vagyonnal, sem számukra vonzó külsőségekkel nem rendelkezett. Maryt olyan tekintély és tisztelet övezte, amely eredményeként az Isten munkája valóságos változásokat tudott az emberekben létrehozni.
A területen körülbelül ötven templom és iskola jött létre, melyek nagyon kezdetleges építmények voltak. Némelyik kunyhó inkább tákolmánynak mondható, ugyanis néhány sárral bekent oszlop és hullámlemez tette ki az épületet. Ennek ellenére nagyon sokan megtértek, voltak, akik meggyógyultak ezeken a helyeken. Kialakult a rendszeres egyházi és iskolai élet. Tulajdonképpen a civilizáció alapjai lettek letéve.
A térségben élő törzsek között rengeteg háború dúlt, melyre nem találtak megoldást. Mary olyan jól kezelte a törzsek főnökei közötti konfliktus helyzeteket, hogy a brit kormány kinevezte alkonzulnak. Sose tervezett politikai pályafutást, de be kellett látni, hogy ha az angolok egy olyan hivatalnokot neveznek ki a
térség vezetésére, aki sem a kultúrát, sem a nyelvet nem ismeri, az komoly problémákat, vérontásokat szült volna. A civilizált életvitel kényszerítése egy sokkal barbárabb közeget hozott volna létre. A dzsungel népei nem engedték, hogy fehér ember beleszóljon a belső ügyükbe, de Mary, a „fehér anya” kivétel volt. Az emberek megszerették és engedelmeskedni kezdtek neki.
Nigéria déli részén élt az Aros, mely egy erős, vad törzs volt, akik büszkék és gonoszok voltak. Más törzsek ellen háborút indítottak, annak ellenére, hogy azok békében szerettek volna élni. Ezekből a falvakból embereket loptak el és rabszolgákká tették őket. Kannibálok voltak, akik az Ördöghöz imádkoztak és emberáldozatokat mutattak be. Vallásuk neve a „juju” volt. Nehezen lehetett eljuttatni az evangéliumot hozzájuk a veszedelmes mivoltuk miatt. Hosszas bürokratikus és más akadályok után Mary eljutott ezekhez az emberekhez.
1905-ben beszámolót tartott az Aros vidékén történt munkáról. Már két év alatt nagy változás állt be a térségbe. Gyülekezetek alakultak Ituban, Arochukuban, Okóban, Akani Obióban, Odotban, Amasuban és Asangban. Iskolák és templomok épültek. Sok kannibál megtért Krisztushoz. Ifakóban a falu központjában épült a templom és a település vezetői arra is ígéretet tettek, hogy amikor bemennek oda, nem visznek magukkal fegyvereket. Egy másik déli törzs, az Ibios szintén nagyon vad természetű közösség volt. Mary úgy gondolkodott, hogy „minél rosszabbak az emberek, annál inkább szükségük van segítségre.” Az Ibiosokat a legrosszabbaknak tartották ebben a térségben. Az asszonyok helyzete kifejezetten rossz volt. Bármit tehettek velük a férfiak és úgy adták-vették őket, mint a marhákat. Itt, egy missziós állomás létrehozásán dolgoztak, ahol a nőknek is próbáltak segíteni. Szükséges volt a nők jogaiért kiállni. Ez nem egy torz, túlzottan feminista vezérelt törekvés volt. hanem egyszerűen a nők méltóságáról és alapvető emberi jogainak védelméről szólt. Nem sokkal később Maryt megbízták a körzeti bíróság irányításával. Amit mondott azt törvénynek tartották. Ezzel az igei alapon történő befolyást tudta gyakorolni. Iskolákat és templomokat nyitott a bennszülöttek számára.
Ezen munka közben már 1906-ban beteg és gyenge volt. Ettől fogva többször komolyabb betegségekkel, gyengeségekkel küzdött. Ennek ellenére az afrikai szolgálat folyamatosan inspirálta őt. „De, doktor úr, dolgom van, nem tölthetem az időmet az ágyban fekve.” – van feljegyzés Maryről. Nem félt a haláltól, de az nyugtalanította, hogy egyedül hal meg egy bokorban, mert a koponyáját jujuként imádhatják az emberek. Végül 1915. január 13-án 66 esztendősen fejezte be a földi pályafutását Calabar térségében, Use Ikot Oku-ban. A hír gyorsan terjedt, hogy a szeretett fehér hölgy, az „Eka kpukpru owo”, ami megmagyarázva azt jelenti, hogy „Mindenki anyja” meghalt. Halála megrendített sokakt Nigériában, egészen magas köröket is beleértve. Nem minden kormánytisztviselő osztotta Mary hitét, de elismerték az értékét annak a munkának, amit végzett. Sir Frederick Lugard főkormányzó is sajnálatát fejezte ki halálakor. Skóciában is megemlékeztek Mary missziós munkájáról és úgy határoztak, hogy a legmegfelelőbb emlékmű számára az, ha folytatják azt a munkát, amit elkezdett. Létrehoztak egy otthont lányok és nők számára, mely Mary Slessor nevét viseli. Némelyek úgy nevezik, mint Okoyong királynője. Örökbe fogadott afrikai gyermekeket, akik végig nagyon szerették. Az a munka, amit Isten ezen a skót hölgyön keresztül végzett a fekete kontinensen megnyitotta a későbbi generációk missziósainak az utat, hogy továbbra is hirdessék Jézus Krisztus evangéliumát ebben a térségben.
Sajnos a kereszténység helyzete napjainkban nem alakul fényesen Nigériában. Jelenleg komoly keresztényüldözés zajlik, elsősorban a muszlim befolyás miatt. A Krisztus hívőkkel szemben súlyos emberjogi bűncselekményeket követnek el. Az elmúlt években többször lehetett olvasni mészárlásokról, vagy akár templomi lövöldözésekről. 2022-ben Owoban egy katolikus templomban ötven embert mészároltak le, köztük gyermek is volt. 2023 karácsonyakor pedig 195 keresztényt öltek meg fuláni fegyveresek, míg körülbelül 300 keresztény ember sérült meg, 8 templomot pedig felgyújtottak. Nigéria lakossága jelenleg 200 millióra tehető, melynek 52%-a kereszténynek vallja magát, 48% pedig muszlimnak. A római katolikusoké 29 millió, a protestáns hívőké 60 millió főre tehető. Egyes felmérések szerint napi 14 nigériai keresztény hal meg.
Bibliográfia:
- Hetek – Szőllősi Tibor – Mary Slessor – egy törékeny skót misszionárius a kannibálok között 2020.12.18. (XXIV évfolyam 51. szám)
- WP Livingstone – Mary Slessor of Calabar: Pioneer Missionary 2005. szeptember 1. [eBook 8906] https://www.gutenberg.org/cache/epub/8906/pg8906-images.html
- A.J. Bueltmann – White Queen of the Cannibals: the Story of Mary Slessor of Calabar – 2003. november 1. [eBook #10022] https://www.gutenberg.org/cache/epub/10022/pg10022-images.html
- Hetek Online – Még a nigériai keresztények lemészárlását is a klímaváltozással kötötte össze az Európai Parlament – 2024.02.08. – Az ADF international közleménye alapján – https://www.hetek.hu/cikkek/online/meg-a-nigeriai-keresztenyek-lemeszarlasat-a-klimavaltozassal-kototte
- Ulicza Tamás – Vér az oltáron – 2022. június 10. https://reformatus.hu/nemzetkozi-kapcsolatok/hirek/ver-az-oltaron-keresztenyuldozes-nigeriaban/
- WholesomeWords által szerkesztve – W.P. Livingtone – Mary Slessor of Calabar: Pioneer Missionary – https://www.wholesomewords.org/missions/bioslessor11.pdf
- J.J. Ellis – Mary Slessor – The Dundee Factory Girl who became a Devoted African Missionary – Kllmamock, Scotland John Ritchie Publish https://missiology.org.uk/pdf/e-books/ellis-e-e/mary-slessor_ellis.pdf
Mary Slessor, kép forrása: ChatGPT.com
